A pr-esek még mindig a spájzban vannak
A pr-esek a spájzban vannak, írtam néhány évvel ezelőtt, amikor a HVG hasábjain értekeztem e félreismert szakma hányattatásairól. Arról, hogy Magyarországon milyen sekélyesek a pr-rel kapcsolatos ismeretek, hogy ebből fakadóan milyen tévutakra visz komoly üzletembereket a tudatlanság, s hogy a pr-rel kapcsolatos várakozások éppen ezért sokszor köszönő viszonyban sincsenek a lehetőségekkel. Amelyek viszont ott vannak kihasználatlanul.
Azt gondoltam akkor, hogy néhány év elég lesz, valaki legalább véletlenül kinyitja a spájz ajtaját, és ripsz-ropsz tele lesz a konyha pr-esekkel. Nem így történt. A pr-esek még mindig a spájzban vannak. Ügynökségünk prezentációit még ma is sokszor ismeretterjesztő 10 perccel kell kezdeni, hogy tisztába tegyük, mit várhatnak és mit nem egy pr-cégtől. És az egyetemi kurzusokon is van mindig nagy csodálkozás, amikor a pr-szakma mi-benlétéről értekezünk. Amikor kiderül, hogy a pr nem egy mindenki kedvét kereső, minden sarkot lekerekítő, mindenki buksiját megcirógató diplomáciai és retorikai hadművelet, hanem a hírnevet, a bizalmat, a nyilvánosságot az üzleti és társadalmi profit érdekében szolgáló tevékenység. A bölcsészek még el is húzzák kicsit a szájukat, amikor azokat a szavakat hallják, hogy üzlet, profit, vagy pénz. Aztán ha van bennük kitartás, néhány hét, nem több, rácsodálkoznak a világra. Rájönnek, hogy egyebek mellett ez az a szakma, ahol az addig tanultak alkalmazhatók.
A kommunikációs kurzusoknak a nyilvánvaló túltermelés mellett ez a másik legnagyobb problémájuk: kevés gyakorlatot, kevés gyakorlási lehetőséget tudnak hallgatóiknak biztosítani. (Más kérdés, hogy a felkínált lehetőségek iránt sem mindig tapossák le egymás sarkát az érdeklődő hallgatók.) Az eredmény nyilvánvaló. Sem a pr felhasználói, a vállalatok és szervezetek vezetői fejében, sem a pályára lépők gondolkodásában nem lesz változás, maradnak a hibás sztereotípiák, a spájzban pedig még jó ideig dologtalanul figyelnek a pr-esek.
Mit tehetnénk?
Ha jól értem, rossz a PR-ja a PR-osoknak (cipésznek cipője).
Nem rossz (bár lehetne javítani rajta), csak amíg azzal jövünk, hogy “információk, nyíltság, kezdeményező komunikáció, a bizalmi környezet hosszú távú erősödése…”, addig az idehaza érvényes félpiaci gazdaságban körbemosolyognak minket azok az üzletemberek, a “hatékonyabb és gyorsabb szövetségeskeresési módszereket” kedvelik.
(Figyelem, hosszú komment! Ja, és NEM reklám következik.)
Gyors bemutatkozással kezdeném: Tóth Csaba Gábor, harmadéves PR-szakirányos hallgató vagyok a BGF-Külkeren.
Fentiekből kifolyólag én a hallgatói oldalról közelíteném meg a helyzetet.
A problémát - gyakran teljes ismerethiány a PR-el kapcsolatban - én személy szerint is fájdalmasan aktuálisnak tartom. Nem egyszer kellett már szembesülnöm diáktársaim értetlen tekintetével, amikor kiejtettem a “bűvös” két szót: Public Relations.
A fenti írásból is kiderül, hogy két gond is akad:
1. „kívülállók” nem tudják, mi a PR
2. a PR-hallgatók értik az elméletet, de nem képesek alkalmazni a gyakorlatban (túl sok az elméleti tudás, nincs elég gyakorlati tapasztalat)
Akkor Probléma No.1:
Úgy gondolom, a hallgatók alapvetően tudják ugyan, hogy minek a rövidítése a PR, de:
- fogalmuk nincs, mi áll mögötte
- marketinggel azonosítják
- sajtókapcsolatokkal azonosítják
- egyszerű propagandagyártónak tartják
Próbálom ugyan elmagyarázni, hogy számomra mit jelent (a bizalom és a hírnév művészete, arculatépítés, kommunikáció stratégiai tervezése), mégis – persze ez csak az én véleményem – aki nem „él” benne, az nem igazán láthatja át a PR valódi tartalmát.
Probléma No.2:
Onnan indulnék ki, hogy a Külkeren (úgy gondolom, más egyetemen/főiskolán sincs ez másképp) csak a második évet (négy félévet) követően választhatunk szakirányt. Ezt követően a tulajdonképpeni szakmánk elsajátítására EGY évünk (tehát két félévünk) van. A bolognai rendszerről nem tudok nyilatkozni, mindenesetre – nem megerősített információim szerint – kétséges a szakirány sorsa…
Tehát EGY év. Tekintettel arra a tényre, hogy a tőlünk nyugatabbra működő egyetemeken – USA-ról már nem is beszélve – az első évtől kezdve tanulható a public relations, nos nem túl rózsás a helyzete annak, aki csak a suliban megtanultakat próbálja átültetni a való életbe. Úgy látom, hogy amennyiben egy mai magyar pr-hallgató nem kezdi meg önmaga továbbképzését még a főiskolán/egyetemen (amibe belefoglaltatik a külföldi trendek megismerése, szakmai gyakorlat elkezdése még az utolsó félév előtt, egyáltalán maga a pr gyakorlata), akkor nemhogy a mai globalizálódó világunkban nem tudja majd felvenni a versenyt, de itthon is lemaradhat a vesszőfutásban…
Richard Bailey a blogján http://prstudies.typepad.com/weblog/2007/01/word_blindness.html ) a szóvakság kapcsán ír arról, hogy 150 elsőéves pr-hallgató készül egy vizsgán sajtóközleményt megírni/összeállítani. Amint azt Bailey írja, tudja, hogy lesznek, akiknek nem lesz ínyükre a dolog, de úgy érzi, ez alapkövetelmény mindenki számára (egyértelmű, annak is, aki szakmai gyakorlatra menne)… Nos, sok szó nem esett egyetlen óránkon sem a sajtóközleményről (illetve igen, de azon is csak ímmel-ámmal foglalkoztunk – nem is konkrétan – vele).
Web 2.0. A PR jövője itt van a jelenben, kár, hogy az órákon nem sokat (értsd: semmit sem) hallunk felőle, használatáról meg pláne. Blogok és használatuk; mi a különbség a grassroots és az astroturfing között, egyáltalán az Internet használata a pr-munka során… sorolhatnám.
Mindenesetre nem kritizálni, avagy „sírni” akarok én, még ha annak is tűnik mindez. A hibát nem a tanárainkban, avagy a tananyagban látom – bár ez utóbbi megfontolandó –, inkább a rendszerben, amely EGY év alatt várja el tőlünk azt, hogy “mélyvíz-kész” pr-kezdőkké váljunk. Siralmasan kevés idő, főleg, ha behozzuk a képletbe a többi, nem-pr órákat és elfoglaltságokat is.
Egy lehetséges megoldás:
A múlt félév elején (2006. októbere) egyik tanárunk, dr. Szeles Péter felvetett egy ötletet. Nevezetesen: menjen ki a szakirány a 2007. májusában a dél-afrikai Fokvárosban megrendezésre kerülő 5. PR Világfesztiválra. Ennek kapcsán gondolkoztam/tunk el azon, hogy pr-hallgatók csoportja még nem képvisel ütős erőt ahhoz, hogy egy ekkora eseményt hatásosan tudjon szervezni/finanszírozni. Kell egy szervezet, amely jóval hatékonyabban képviselheti ezt a célt (is). Itt jött a képbe a PRIME.
A PRIME ( http://www.primehungary.hu ) a „Public Relations és Kommunikációs Hallgatók Egyesülete”, amely az utóbbi idők némi passzivitása után – akár a főnixmadár – az elmúlt hónapokban éledt újjá. A Külker Tagozatot most készüljük véglegesíteni, mindenesetre céljaink javarészt megegyeznek az anyaszervezet ill. a nemzetközi PRIME-szervezet céljaival. A felsorolástól most eltekintenék (így is elég hosszú már ez a hozzászólás), inkább a tisztelt Ferling úr írásához kapcsolódó, fontos célunkat emelném ki:
„Célunk továbbá, hogy a tagság folyamatos képzése által, felkészült, s potenciálisan hozzáértő munkaerővé váljon a cégek számára, valamint szakmai kapcsolatrendszerünk révén biztosítsuk az elhelyezkedésüket.”
Emellett persze célunk a PR, mint szakma népszerűsítése, egyáltalán megismertetése is a hallgatókkal, konferenciák és workshoppok szervezése a hazai szakemberek bevonásával, valamint seregnyi elérendő cél és ötlet.
Őszinte leszek, én óriási reményeket táplálok a szervezet iránt. Úgy érzem/érezzük, hogy ha csak ötleteink felét meg tudjuk valósítani az elkövetkező időkben, akkor nemcsak a szervezet, de talán az egész szakma tekintélyét, elismertségét és gyakorlati tapasztalatait is egy újabb szintre tudjuk emelni. Az a tény pedig külön örömmel tölt el, hogy – ahogyan az írás is mutatja – az ügynökségek vezetői, a hazai kommunikációs szakemberek is érdeklődnek, sőt érdekeltek az újabb nemzedék felkészültségét és tudását illetően.
Nem felejtettem persze el a kulcsszót: közösen. Nemcsak az egyéneknek, de a szervezeteknek is szükségük van mentorra, tanítóra. A jövő szakemberei pedig csakis a jelen szakembereitől várhatnak őszinte segítséget és útmutatást.
Végül, együtt már csak felfeszegetjük annak a spájznak az ajtaját!
Hajrá PRIME! És hajrá mindenki más, aki komolyan veszi ezt az egészet. Hajrá mindenki, aki ezt a szakirányt választja, de nem éri be ennyivel. Hanem ha olvas, ha kérdez, ha megpróbál gyakorlatot szerezni és bepillantani a kulisszák mögé, ha nem esik ki a diploma a kezéből, amikor asszisztensi robotmunkát kell elvégeznie, ha nem riad meg a lehetőségtől, amely a legváratlanabb pillanatban lepi meg… és ha van türelme. Mert miközben az induláshoz szükséges alapismereteket rapid módon kell elsajátítania, az igazi megmérettetésig, a tapasztalatok megszerzéséig majd integrálásáig hosszú út vezet. De legjobb ismereteim szerint éppen arrafelé, amerre a PRIME is elindult.
Hát ezt én nem értem… miért kellene egy péeresnek az asztalhoz ülnie, amikor a spájzban lógnak a legfinomabb sonkák, kolbászok? (Najó, a jobb helyeken.) Szóval a kijelentés irtó rossz “a péeresek a spájzban vannak…” de alapvetően értem a problémát. Lehet, hogy az oktatáson kellene változtatni, de lehet, hogy nem. Mondok egy érdekeset: Nagy Britanniában nemrég készítettek egy felmérést, hogy mik a legnépszerűtlenebb szakmák, és a péeres olyannyira az élen végzett, hogy csak a kalauz és a s***rszippantó előzte meg. Ezzel szemben itthon az emberek nagy többsége még csak nem is ismeri a szót - hát nem jobb ez így nekünk, most őszintén?
Őszintén? Nem.
Különösképp, hogy - a hasonlatnál maradva - a szalámikat és a sonkákat már mind feltálalták, és a péeresek helyét elfogalták az asztalnál azok, akik miatt a brit közvélemény (is) lepontozta a pr-szakma népszerűségét.
Mentségeket keresve lehetne hivatkozni arra, hogy ugyan már, csak azokat a szakmákat rangsorolták, amelyeket felvettek a listára a kutatók, de ne áltassuk magunkat. Az a valami, amit ma pr-nek gondol a közvélemény, az ott van a lista végén, és nagyjából oda is való.
A hatékony társadalmi és üzleti párbeszédet megalapozó kommunikációs gyakorlat művelőinek pedig maguknak kell leküzdeniük a spájzból a szalonig vezető utat.
Van ahol, és van akinek már sikerüt…
Nekem is csak nem rég esett le a “pr-esek a spájzban vannak” kifejezés valódi jelentése. Mármint ami az én értelmezésemet illeti.
Nekem azt jelenti, hogy az üzleti élet konyhájában kotyvasztó (közgazdasági, jogi, szakmai) vezetők csak akkor nyitják ki a spájz ajtaját egy pr-esért kiálltva, amikor valami baj van: nem elég jó az étel ami kifőztek, vagy a gyerekek nem hajlandók megenni a pacalt, vagy túl erős szag terjeng a konyhában és szellőztetni kell.
A cél tehát nem a szalon, ahová az illusztris vendégek járnak reprezentálni, hanem a konyha, ahol a valódi döntések, a hétköznapi munka folyik.
Jól mondod: a konyha.
És még főzés előtt.
Kedves Kollégák!
Saját tapasztalatomból kialakítva tudok erre egy gyakorlati megoldást adni.
A kommunikációs társaságok és az egyetemek/főiskolák között úgynevezett gyakorlati műhelyek kialakítására kerülhetne sor.
Ennek értelmében a műhelyekben a fiatalok az elméleti oktatás mellett saját bőrükön érezhetik annak előnyeit és hátrányait, hogy a “való életben” mit tapasztalhatnak. Megismerik a PR eszközök alkalmazását, kampányokban valós, önálló feladatokat kapnak, amellyel ráébredhetnek saját erejükre.
Sajnos meggyőződésem, olyan oktatást kell folytatni, ahol valóban megtanulnak a diákok kommunikálni és dolgozni. Persze erre a hallgatók oldaláról is igény kell, hogy legyen.
Nagyon nagy problémának tűnik, hogy az oktatásban az egyéni képességek fejlesztésére, a kommunikációs készségek felmérésére és csiszolására kevesebb figyelem fordítódik, mint az elméleti alapokra. Ugyanakkor az íráskészség fejlesztés, beszédtechnika, némi pszichológiai önismeret, adott esetben kommunikációs helyzetgyakorlatok…. stb, mind mind azt szolgálná, hogy tisztába jöjjenek a hallgatók önmagukkal, és megértsék saját példájukon keresztül: mit is jelent a kommunikáció és a azon belül a PR.
Nagyon sok esetben találkozom főiskolás/egyetemista hallgatókkal, akik saját képességeikkel, készségeikkel sincsenek tisztában, holott mindenféle tréningen részt vesznek. A közös beszélgetéseink kapcsán azonban rá kellett jönnöm: csoportos alapon nem működik egy - egy hallgató fejlesztése, arra sajnos egy mentor- egy diák szisztéma a megoldás.
Sőt, azt is meg kellett tapasztalnom, hogy például irodalmi- történelmi tanulmányaikat sem tudják napi gyakorlati szinten alkalmazni hallgatók, mert az oktatási módszer csak a visszakérdezésre hagyatkozik, nem pedig arra, hogy azokat a viselkedés és kommunikációs modelleket amit például egy világirodalmi mű tartalmaz megértse.
Szóval hiányzik az ember ismeret és motiváció megismerése is és az értékmátrix felépítése.
Sajnos ezek a folyamatok időigényesek, de a mi szakmánk humánerőforrás jellege és igénye sokkal nagyobb, és ezek alapján ember és szakember fejlesztés megoldásra vár szerintem.
A másik kérdés: vajon hogyan tudjuk elmagyarázni az embereknek mire alkalmas egy-egy diploma, egy-egy iskola, amikor még sok esetben még maguk az intézmények is küzdenek azzal, hogy piacképessé tegyék a hallgatók tudását.
Azt gondolom, hogy 4-5 év alatt, amíg egy hallgató elvégez egy felsőoktatási intézményt csak elméleti tudását tudja gyarapítani. Talán ezeket a képzési modulokat, már a pályaválasztás/iskola választás előtt álló középiskolás korú diákoknál kellene kezdeni. Sajnos a tudás megszerzésére sok időt fordítunk, de annak elsajátítására, elmélyítésére, gyakorlati alkalmazására már nem jut idő.
Szóval, egy kicsit tudatosabban kellene az emberformálás rendszerét átgondolni - természetesen ez saját, személye vélemény.
Mint Külkeres pr-hallgatók, a saját bőrünkön tapasztaljuk a fentieket. Ám mivel minket proaktivitásra nevelnek (Szeles Tanár Úr majd’ minden órán a proaktív szemléletmódot hangsúlyozza
), így saját kezünkbe vettük a sorsunkat és erőfeszítéseinket végre némi siker is koronázta! 
A PRIME Külker Tagozata elindította - egyebek mellett - az “Egy este a PRofival” programját, amelynek keretében két-háromhetente egy kellemes kávézóba invitálunk egy-egy hazai, gyakorló pr-szakembert. A workshop-jellegű találkozó megpróbálja közelebb hozni a szakmát az oktatáshoz, a profikat a diákokhoz. Mi is tisztában vagyunk a ténnyel, miszerint a gyakorlat gyakran szöges ellentétben áll az elmélettel.
Az első estére ezen a héten kedden került sor és a legnagyobb megelégedésemre teljes siker koronázta a találkát. A 2 órás beszélgetés a sajtókapcsolatokra, a pr karrierépítésre, illetve a kezdő ügynökségi munkára koncentrált: létfontosságú infók, ha valaki éppen gyakornoki állás után néz, vagy pályakezdő péeres. Persze hiányosságok voltak (legközelebb csendes kávézóba szervezzük), de hát fejlődő szervezet a miénk, mindenből tanulunk. (Összefoglaló az estéről hamarosan a honlapunkon, a www.primehungary.hu-n olvasható) A közvetlen jó hangulat ráadásul a meghívott szakembereknek is lehetőséget ad arra, hogy megismerkedjenek a “jövő nemzedékével”.
Én őszintén szólva nagy példaképként tekintek a PRSSA-ra (Public Relations Student Society of America), ahol a tagozatok (chapters) életében sokkal gyakoribbak a fentihez hasonló események (persze más költségkerettel is dolgoznak). Ha a hozzájuk való lemaradást nem is hozhatjuk be rögtön, azért merem remélni, hogy a fentihez hasonló “akciókkal” már elkezdtünk faragni a hátrányból.
Kérdésem is lenne: vajon mekkora esélye lenne itthon egy - a példakép USA-hoz hasonló - “Az Év Pr hallgatója” verseny elindításának? A kérdésem elsősorban arra irányul, hogy vajon lenne-e ügynökség (ahogyan Amcsiban teszi ezt a Weber Shandwick), amely megszponzorálna egy hasonló kezdeményezést Magyarországon?
Kedves Hozzászólók!
Éppen most vagyunk túl egy asszisztens keresési procedúrán (ahol szívesen veszünk föl pályakezdőt) és a tapasztalatok ismét megerősítettek néhány dologban, amivel kapcsolatban nagyon kíváncsi lennék a véleményetekre.
0. Rögtön az elején egy virtuális piros pont a PRIME-nak, mivel a hozzáállás, amit képviselnek nálam nagyon ok.
1. Abba már régen beletörődtem, hogy egy friss diplomástól alig semmi gyakorlati tapasztalatot és élményt várjak, de most már a sokat szidott főleg elméleti képzést illetően is kezdenek kételyeim lenni. Hogyan kerülhet például – egy egyébként intelligens, művelt, és a pr-szakmához szükséges kvalitásokkal igencsak ellátott – hallgató kezébe úgy pr diploma, hogy soha nem halott a média mutató és mérőszámokról, életében nem halotta azt a kifejezést, hogy reklámegyenérték. Ez talán azon területek egyike, ahol valóban fontos és a későbbiekben használható elméleti tudás (lenne) átadható. Hogy fordulhat elő ez egy egyetemen?????
2. Kedves Ferling József, Te biztos emlékszel arra, amikor az MPRSZ – még a múlt században
– elkezdte pr-akkreditáció folyamatát. Készült akkor egy összeállítás, hogy milyen tudományok (alap)ismerete elengedhetetlen a pr-szakma műveléséhez (összejött vagy 10-15). Ezek személyes tapasztalataim szerint is valóban szükségesek, viszont a kommunkációs/pr tanácsadó (sic!) diplomával rendelkező friss diplomások elmúlt években általam látott, olvasott részénél ezek egyszerűen nincsenek meg. Természetesen nem gondolom, hogy ennek maradéktalan átadása a főiskola/egyetem feladata lenne, de szerintem ezen a „háttérismeretek” az elvárásának is valahogy meg kellene jelennie legalább a legfontosabb (pl: pszichológia, szociológia, politológia, (média)jog stb.) területeken. Egyelőre azonban sokszor még az érdeklődés szikrája is hiányzik…
3. Tökéletesen egyetértek Királyházi Heni meglátásával, az egyéni képességek fejlesztése, a kommunikációs készségek felmérésére és csiszolására szintén fájóan hiányzó pont. Sok olyan embert látok a pr-szakmát választani, akiknek egyszerűen nem való (mint ahogy nekem sem a tanári pálya pl.
).
Végezetül: a nyitó post egy tényét most szándékosan szondáztam, kíváncsi voltam mit gondolnak a szakmáról, milyennek gondolják a pr-t a friss diplomások.
Bár ne tettem volna…
Emlékszem az akkreditációs szándékra, és emlékszem a program kényszerű felhagyására is. A jó szándék szépen körbejárt: nem jutottunk el végül sehová.
Nem javít a helyzeten, de azért rögzítsük: az akkreditáció elsősorban nem a pályára belépőket, hanem a pr-rel hivatásszerűen foglalkozókat lett volna hivatott pozicionálni. A pályára belépőknek, akár várja őket akkreditációs kontroll az iskola után, akár nem, az intézményi évek alatt kell(ene) megszerezniük az alapvető elméleti és a nehezen nélkülözhető gyakorlati ismereteket.
Az intézményi évek alatt, de nem feltétlenül intézményi keretek között. Nem biztos, hogy ez jó, de ez a realitás, és azt tapasztalom, hogy van rá lehetőség. (Legalábbis sehol nem tiltják senkinek. :-)) Én azt látom, hogy egyre többen vállalják a sokszor bizony alig-kötöttséget jelentő egyetemi évek alatt a tanulás mellett a munkát, a tapasztalatszerzést, az önképzést, kitekintést,…
Az intézményi tantervek, kurzustematikák rendkívül lassan változnak, miközben az évfolyamok töretlenül sorjáznak egymás után. Azt látom, hogy (nálunk is) annak van nagyobb esélye, aki jó időben a maga kezébe veszi sorsának alakítását. Jó hír, elsősorban persze nekem, hogy egy szintén most lezárt asszisztens-keresési procedúra, nálunk várakozásainkat meghaladó sikerrel, több felkészült, ambíciózus, tehetséges fiatal felfedezésével zárult.
Sziasztok!
Egy “véletlen” hozta úgy, hogy rátaláltam erre a blogra. Na de sorjában, először magamról két mondatot ( a kérdésem szempontjából érdekes lesz ):
(Villamos) Mérnök alapvégzettségű vagyok, majd továbbtanultam közgazdász irányban, hogy jobban értsém azt a “másik világot” is - miután ezek egymás nélkül nem sokat érnek a gyakorlatban. Persze ettől még továbbra is mérnök vagyok…
Másik világból azonban rengeteg van, így például a tiétek. Nekem mint outsider-nek ez a világ érdemben - teljesen ismeretlen. Persze tanultam róla szervezett keretek között pár órában, de ennek a hasznát ne firtassuk. A blog átolvasása után, látva a felvetett kérdéseket nagyon érdekelne, hogy Ti hogyan definiálnátok a PR szerepét egy outsidernek. Nem tudom, de jelenlegi ismereteim alapján feltételezem, hogy a vásárlóitok jelentős része, szintén nem szakmabeli. Másképpen fogalmzva meg a kérdést: mit tartalmaz az az “ismeretterjesztő 10 perc?”. A google-t természetesen ismerem, de érdemes kipróbálni, hogy mennyire nehéz egy ilyen jellegű, de nem tankönyvi “öndefiníciót” megtalálni benne. (csak példának: “pr feladata” >300.000 találat! - és rögtön az első - lehet hogy definíciónak korrekt, de számomra inkább egyszerűen értelmezhetetlen általánosság) Itt az ideje egy gyakorlati definíciónak a kivülállók számára! Megkapjuk?
Az oktatás, és gyakorlati tapasztalat kérdése kapcsán csak annyit tennék hozzá: a mérnökképzésben ugyanez van: villamosérnök hallgatóként 5 év alatt egyszer kellett forrasztópákát fognom az oktatás keretei között. Nem maradt más: kerestünk magunknak a képzés alatt gyakorlati lehetőséget. Megoldható, még ha nem is mindig egyszerű. Nem gondolnám, hogy ez ma ideheza szakmaspecifikus probléma lenne.
Utálom a definíciókat, de ez jelen esetben magánügy, hiszen egyenes kérdés egyenes választ érdemel. Miről szól az ismeretterjesztő 10 perc? Esete válogatja. De vannak visszatérő szófordulatok. Olyanok, hogy „az emberekkel való társalkodás mesterségét ismerni, hasznunkra lehet”, „vetés előtt a talajt célszerű felszántani, előkészíteni”, „bármit is teszünk, bármit is akarunk elérni, nem lehet nem kommunikálni”, „a pr létezéséről csak közvetett bizonyítékokkal rendelkezünk, hatása, eredményei, hiánya, lenyomata azonban ott van az egymással kapcsolatban álló egyének és csoportok cselekedeteiben”, „a pr nem olyan ház, amelybe csak úgy beköltözünk, a pr maga az építkezés”, „a jó hírnév a legjobb befektetés”…
A figyelemgazdaságban, ahol a piac és a közélet szereplői számára szinte létkérdés, hogy mekkora figyelmet tudnak magukra vonni, felértékelődött a jó hírnév, a nyilvánosság és a bizalom egyaránt. Ezért aztán szoktunk mesélni Csipkerózsikáról is. Hiszen a mesebéli Csipkerózsika szülei csupán egyetlen érdekgazdára nem figyeltek oda. A tündérek meghívását egyszerű logisztikai kérdésként kezelték („Ennyi aranytányér van, és kész! A tizenharmadik tündér nem fog hiányozni senkinek.”) És tessék, lett, ami lett, a hallgatóság pedig rendszerint ismeri a történetet… A pr-nek ráadásul nemcsak a tizenharmadik tündér jóakaratát kell biztosítania, hanem az első 12 ajándék nyújtotta lehetőség megragadásához is megfelelő körülményeket – támogató belső közvéleményt, magas publicitást, hatékony problémakezelést, jó hírnevet – kell teremtenie.
A pr lényegét Vonnegut rendkívül széles perspektívába ágyazva fogalmazza meg: „A public relations egy olyan hivatás, mely a tömegkommunikáció terén működő alkalmazott pszichológia révén igyekszik kedvező közvéleményt kialakítani ellentmondásos témákról és intézményekről, anélkül, hogy bármely jelentősebb tényezővel szemben sértő lenne, és anélkül, hogy szem elől tévesztené elsődleges célját: a gazdaság és társadalom stabilitásának megőrzését.”
Ennek tükrében: a pr nem egy minden sarkot lekerekítő, mindenki kedvét kereső altruista valami, hanem érdekeink szolgálatába állított tudatos cselekvés, magatartás.
Nem tudom, eléggé gyakorlatias-e így az indokolás, de szokták érteni. Különösképp, ha már a bevezetőben elhangzik, hogy a pr nem közvetlen értékesítés, nem burkolt korrupció, és nem a sajtó elhárításának módszertana.
Köszönöm a választ! Még egy kérdésem lenne. A témával kapcsolatban Ti milyen oldalakat ajánlanátok olvasásra?
Na, ez nehéz kérdés.
Egyszer azt mondtam egy szemnáriumon, hogy az igazi pr-es mindent elolvas, ami a keze ügyébe kerül, mert így ismeri meg igazán, minden részletében annak a társadalomnak a szövetét, amelyben él és dolgozik. Az egyik legnagyobb megtiszteltetés, ami oktatói pályámon ért, hogy ezt a mondatot nemcsak visszahallottam, hanem visszaigazolni is láthattam egy tanítványomtól… Ezt kénytelen voltam előrebocsátani, mert a kérdésedre viszont azt szeretném írni leginkább, hogy inkább minél több gyakorlatot szerezz. A komplex feladatok úgyis belekényszerítenek az olvasásba, és az olvasás területeit is kijelölik majd.
Kedves Ferling úr illetve mindenki, aki érdemben tud válaszolni alábbi kérdésemre!
Három éve boldogulok az angol, illteve történelemtanári diplomámmal a világban úgy-ahogy és kb. egy éve jöttem rá, hogy a PR a leginkább nekem való szakma, de nem nagyon tudok elindulni benne. Ez alatt a három év alatt csináltam sokmindent, voltam újságíró, szakfordító, jelenleg egy kiadónál dolgozom, mint szerkesztő és projetmenedzser. Úgy érzem képességeim alapján alkalmas lennék egy asszisztensi (vagy junior tanácsadói, stb. ahogy tetszik) állásra. Ebben megerősített a tény, hogy a Hill&Knowltonnál, mikor egy ismerősöm közbenjárására talákoztam az ügyvezetővel, ő alkalmasnak vélt a junior tanácsadói feladatokra, csakhogy akkor nem volt ilyen nyitott pozíció.
Tudom, hogy ismereteim a PR-ről hiányosak (bár egy ideje már Szeles Péter: Public Relations a gyakorlatban c. könyve a bibliám) és ezért sok helyen valószínűleg komolyan se vesznek/vennének. Ha tanulni szeretném a PR-t, akkor leginkább a Külkeren tenném, de jövő februárig nem indul posztgraduális képzés és mire azt befejezem addigra eltelik két év és én meg lassan kiöregszem az asszisztensi korból, mert egy 22 évest (aki mondjuk szintén a Külkeren végzett, csak ő az érettségi után egyből odament) előbb felvesznek egy hasonló pozícióba, hisz ő még jobban alakítható és 25 éves korára már egy csomó munkatapasztalattal fog rendelkezni, tárt karokkal várják az nagyobbnál-nagyobb ügynökségek. Persze mindenhonnan azt hallom, olvasom, hogy a PR az “öreg rókák” tudománya, de ha egyszerűen nem tudok ‘bemenni’ a szakmába időben, hiába leszek öreg, róka az biztos nem.
Mit tehetnék? Az biztos, hogy előbb-utóbb szerzek papírt, de én gyakorlatot, tapasztalatokat is szeretnék.
Köszönettel fogadok minden tippet, tanácsot.
Erdekes az iras.
Kedves Archer! Lhet, hogy hallgatnom kellene, merthogy érdemben válaszolni erre a kérdésre nem nagyon lehet. Azért szeretném megírni hogy az “öreg rókaság” szerintem nem ebben az összefügésben igaz. Inkább azt jelenti, hogy az évek múlásával szerezhető tapasztalatok birtokában, tanácsadói pozícióban kicsit több összefüggést vesz észre az ember… Ennyi, és semmi több. A mi ügynökségünknél igazán kiváló fiatal rókák járkálnak a csalitban, és a legkevésbé sem bántam meg, hogy lehetőéget kaptak a bizonyításra. Arra azonban nem tudok általános recepttel szolgálni, mások személyzeti politikájába meg a legkevésbé sem szeretnék beledumálni, hogy mi kell ahhoz, hogy hasonló lehetőégeket kapjon egy a pr felé forduló angol és történelemtanár. (Én magam eredendően orosz - testnevelés szakos tanár vagyok,:-))
Csak bíztatni tudom: kopogtasson bátran, kitartóan, minél több helyen. Számos jó példát látok a fiatalok alkalmazására.
Legyen jó, még jobb és még jobb… A “biblián” túljutva forgasson más könyveket is, legyen tájékozott, sokoldalú, nagy munkabírású, felkészült, … és ne essen hasra előttünk, öreg rókák előtt. Ha tényleg rátermett: meg fogja találni a lehetőséget.